Miért számít az implantáció ma már rutin műtétnek?
A 21. században a csúcstechnológiával felszerelt rendelőknek köszönhetően az implantátum beültetése nem okoz akkora kihívást, mint 15-20 évvel ezelőtt. Az implantálás mögött ma már több évtizedes tapasztalat áll, ezért nyugodtan mondhatjuk,hogy a fogbeültetés ma már rutin műtétnek számít. Manapság olyan speciális képalkotó eljárásokkal dolgozunk, mellyel pontosan feltérképezhetjük pácienseinknél a rendelkezésre álló csontkínálatot illetve ennek alapján egyértelműen meghatározhatjuk azt, hogy az adott implantátum hová kerüljön. A három dimenziós CT felvétel segítségével, pontos képet kapunk arról, ha nem áll rendelkezésünkre elégséges mennyiségű csont. Ebben az esetben csontpótlást végezünk.

Az implantálás 98-95 százalékos sikerességi rátával rendelkezik. Azonban az orvos lelkiismeretes, precízen elvégzett munkája mellett, fontos a páciens közreműködése, azaz, hogy a beültett műgyökereket megfelelően tisztán tartsa, ugyanúgy mintha azok saját fogak lennének, megakadályozva ezáltál, hogy az implantátum körüli szövetben, vagy az implantátum mentén gyulladás alakuljon ki. Napi rendszerességgel javasoljuk a puha fogkefe mellett, a fogköztisztító kefe, antibakteriális szájvizek használatát. Megfelelő szájhigénia fenntartásával valamint a fogorvosnál való éves , féléves kontrollokon való részvétellel, az implantátumok életre szóló megoldást jelenthetnek elvesztett fogaink pótlására.
Fontos,hogy a fogbeültetést kellő szakértelemmel, több éves klinikai tapasztalattal, munkájában gyakorlott, dentoalveolaris sebész vagy parodontológus szakvizsgával rendelkező szakorvos végezze. Minden páciensünk számára az adott szituációnak megfelelő korrekt, egyénre szabott tanácsadást végzünk. Amennyiben szájsebészeti tanácsadásra van szüksége keressen minket bizalommal.
Copyright © Zsemberi Dent 2018 | Impresszum | Weboldal készítés: Webpole | Adatvédelmi tájékoztató